F?menü

Belépés

február 2019
H K SZ CS P SZ V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 1 2 3

Ködbe burkolózó reggel fogadta szeptember 12-én a Mágocsi kastély tavon egyesületünk lelkes versenyz?it. A két napos megmérettetésre gyülekez? csapat a lélekmelegít? és kiadós reggeli elfogyasztása után elfoglalhatta a sorsoláson kihúzott helyeiket. Közben a felkel? nap is feloszlatta a ködöt és ?szi vízpart tárult változatos színeivel a szereléseiket készít? versenyz?k elé. 10 órakor a kürtszóra elindult a verseny. A halak talán a lehül? víz miatt kevésbé lelkesen tornáztatták a horgászokat. Ennek ellenére a dobogósok közel egy mázsa halat zsákmányoltak. Az összes fogás 188 kilogramm volt. Els? helyezést címvéd?ként Budavári Vendel szerezte meg 38 kg hallal, második Szluka Csaba 35 kilogrammal, harmadik Kovács Lázár 25 kilogrammal. A legnagyobb halért járó nyereményt szintén Budavári Vendel vihette haza. Legeredményesebb n?i versenyz?nek járó jutalmat Szlopóczki Nikolett vehette át. A díjazottakakat a tógazda az elismerés után egy-egy napijeggyel ajándékozta meg.   Ismét remek hangulatban eltelt hétvége után tértek haza egyesületünk tagjai.

Gratulálunk az eredményekhez, további horgászsikereket kívánunk!

 

Készül a tartalmas reggeli.

alt

 

Budavári Vendel átveszi a dobogó csúcsáért járó díjat.

 

alt

Kedvenc Sporthorgász

Boldog névnapot kívánunk minden AlfrĂ©d nev? látogatónknak! Holnap Mátyás napja lesz.

Skype Me™!

Felh?térkép

Felh?kép

H?térkép

H?térkép

Széltérkép

Széltérkép

No data available
Békéscsaba
--- °C
[RĂ©szletek]